Szépüljünk fillérekből!

Szépüljünk természetesen!

Egészséges nasi: az étcsoki!

2014. július 30.

Szerintem azt már sokan tudják, hogy az étcsokoládé egészségesebb, mint a tejcsoki. Viszont azt már kevesen, hogy nem csak hogy egészségesebb, de a rendszeres étcsoki fogyasztása megvédhet minket a világvezető betegségektől: a szív-és érrendszeri bajoktól, a depressziótól, valamint... most figyeljetek: az elhízástól!


Mára már kiderült egy csomó-csomó előnye az étcsokoládé fogyasztásának. Számos kutatást végeztek ezzel kapcsolatban. Íme egy, amelynek eredeti hivatkozását a leírtak után beillesztettem.

"A kutatók húsz önként jelentkező beteget vizsgáltak. Ezek enyhe szívelégtelenségben szenvedtek és a jelenlegi optimális gyógyszerelésben részesültek. A megfigyelési idő során véletlenszerű elrendezésben a csoport egyik fele kezdetben napi négy dekagramm 70 százalékos töménységű étcsokoládét evett, a másik csoport ugyanolyan súlyú és megkülönbözhetetlen külsejű, ugyanolyan édes "álcsoki" szeletet kapott, amelyben semmi nem volt a kakaóbab biológiailag kedvező flavanol anyagaiból. Ez volt a rövid vizsgálat, majd következett az egyhónapos tanulmány, amelynek során a résztvevők a csokoládéból vagy az álcsokoládéból naponta két szeletet ettek meg, ez napi nyolc gramm csokoládénak felelt meg. A valódi csokoládét és az azonos küllemű kontrollszeleteket a világ legnagyobb élelmiszeripari csoportja a vizsgálathoz külön készítette.

A vizsgálók mérték az ütőerek tágulékonyságát és a vér alvadékonyságát, mind a rövid idejű csokievés után két órával, mind az egyhavi csokoládézás végén. Az értágulat mindkét esetben igen kifejezetten jelentkezett az igazi csokoládé bevétele után, míg a csokoládé flavonol hatóanyagainak hiányában semmi ilyen nem észleltek. A vérlemezkék összetapadó képessége jelentősen csökkent, ami szintén igen kedvező gyógyszerhatást jelent. A kutatók kiemelik, hogy a hatás az egy hónapig tartó csokievés idején akár 12 órás szünet esetén is megmaradt. A csokoládé keringési elégtelenségben kiváló gyógyszernek bizonyult. (MTI)"

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/13667/az-etcsokolade-gyogyito-hatasa

 

Az étcsoki fogyasztása tehát jótékony hatással van az erek rugalmasságára, a szívre és vérkeringésünkre. Na de miért is?

 

 

Lényegében a kulcs abban rejlik, hogy a csokiban lévő kakaótartalom kiváló tápanyag a bélrendszerünkben élő jótékony baktériumoknak, amelyek mialatt felfalják a számukra kedvező alapanyagot, gyulladásgátló anyagot képesek termelni, erjeszteni az összetevőkből, ami felszívódva a szervezetünkben szívvédő hatással rendelkezik.

Egyébként régebben a patikákban kimérve adták a csokit, más-más fűszerekkel keverve, attól függően, kinek milyen típusú csokoládéra volt szüksége, hiszen rengeteg betegséget meglehet vele előzni.

Miért érdemes még fogyasztani?

A legnagyobb előnye a csokinak, hogy a benne lévő kakaótartalom magas arányban tartalmaz flavonoidot, amely antioxidáns hatással bír, azaz mindenféle káros oxidációs folyamattól védik sejtjeinket, továbbá megakadályozzák a zsírsejtek lerakódását.

A kakaóban lévő összetevők közül ki kell emelni a teobromint is, amely az idegrendszerünket erősíti, illetve a koffeint, amely serkentőleg hat agyműködésünkre. A koffeint tartalma persze jóval alacsonyabb, így nyugodtan fogyaszthatják azok is, akik nem szeretnek kávézni.

És persze nem maradhat ki az a jótékony hatása sem a csokinak, ami miatt igazából szeretjük... főleg mi, Nők, akik számára örömforrás a csokievés. Igen-igen, a csokoládé tartalmaz egy  anandamid nevű vegyületet, ami valóban örömérzetet okoz, ezért függőséget is kiválthat. 

 

Az étcsoki rendszeres fogyasztása számos más kedvező hatással bírhat, például segít az emlékezőképességünk fejlesztésében is. Ezért, vizsgaidőszakban kifejezetten javaslom az egyetemistáknak, érettségi előtt állóknak, vagy bárkinek, aki egyszerűen csak szeretné karbantartani memóriáját. 

Na de térjünk is át a lényegi dolgokra. Mennyi is az annyi?

Az étcsoki attól, hogy egészségmegőrző, nem jelenti azt, hogy egy egész táblával felfalhatunk belőle akármikor, hiszen akkor már nem jótékony, hanem egészségkárosító hatással fog bírni. Az étcsoki az igazi példa arra, amikor igazán élvezni kell az ízeket, ugyanis 2-3 kockánál nem ajánlatos többet nassolgatni belőle.  Kiváló desszert lehet egy-egy főétkezés után, hiszen nem nehezíti el a gyomrot, viszont megadja azt a finom, gyengéd édes érzést... :) Én személy szerint imádom azt a kevés percet is, amikor érzem, ahogy a csoki lassan olvadozik, és krémessé válik a számban.

A másik fontos dolog, amire szeretnék kitérni, az az étcsokoládé minősége. Nagyon nem mindegy sajnos, milyen típusút veszünk le a polcokról. Nem minden esetben a drága a jó. Az mindenesetre igaz, hogy a tejcsoki nagyon alacsony kakaótartalommal rendelkezik, így azt nem is nevezném csokinak, hanem valami cukros masszának... 

Az minőségi csokoládénak vannak kritériumai, amit ha megjegyzünk, könnyen-és helyesen fogunk dönteni.

1. Minimum 50%-os legyen a kakaótartalma a csokoládénak! Ha ennél magasabbat választunk, akkor csak is jól dönthetünk. Minél magasabb, annál hatékonyabban fog minket segíteni az egészségünk megőrzésében, hiszen annál nagyobb arányban tartalmat értékes összetevőket. ez egyúttal azt is jelenti, hogy minél magasabb a kakaótartalom, annál kevesebb a  hozzáadott cukortartalom is.

2. A második kritérium az elsőből következik: Ha az összetevőket vizsgáljuk, mindig olyat válasszunk, amelynek az első összetevője a kakaóvaj,  és nem a cukor. (Mint az előző blogbejegyzéseimben írtam, az összetevők mennyiségi sorrendben szerepelnek a termékeken)

3.Minél kevesebb adalékanyag szerepeljen az összetevők között! Akkor járunk a legjobban, ha 5%-nál nem több a hozzáadott anyagok mennyisége. Egy a lényeg: ha már nem több soros az összetevő lista, hanem pár szavas, akkor biztos, hogy jól fogunk választani. 

 
Aki szeret nassolni, annak nem csak az étcsokit ajánlanám, hanem a rendszeres kakaó ivását is. Itt szintén csak annyira kell figyelni, hogy ne olyat válasszunk, amely instant, illetve édesített, hanem olyat, amit főzni kell, és csak kakaóanyagot tartalmaz. (Mellesleg ezeknek sokkal csokisabb, töményebb íze lesz!) 

 

Remélem sikerült titeket rávenni a rendszeres csoki evésre, de ha mégsem, akkor a férfiaknak, de akár a nőknek is itt egy érdekesség, ami továbbra is amellett érvel, hogy igenis, együnk csokit!!!

 

"Javítja a szexuális teljesítőképességet is

A fekete csokoládé olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek csökkentik az inzulinrezisztenciát, így a szervezet cukorfelhasználása javul - fejtette ki a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke. Halmy László hozzátette: az elmúlt hónapokban végzett kutatások azt is igazolták, hogy az étcsokoládé értágító hatású, így javul a szexuális teljesítőképesség.

A professzor az étcsokoládé további jótékony hatásai között említette, hogy csökkentheti a vérnyomást és a koleszterin mennyiségét, valamint a véralvadást is fékezi.

Halmy László elmondta, korábban maga is észrevette, hogy egyes elhízott betegei kis mennyiségű fekete csokoládéval tudtak fogyni, mivel nem kívántak annyit enni más ételekből. Minél magasabb kakaótartalmú csokoládét fogyasztunk, a hatás annál erőteljesebb lesz - tette hozzá.

Hanganyag: Torda Júlia"

 

 

Találkozzunk legközelebb is, és kellemes csokievést!

Dalma

 

u.i.: Csatlakozz Te is a Facebook oldalunkhoz, ahonnan értesülhetsz a legfrissebb bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://szepseg-termeszetesen.blog.hu/api/trackback/id/tr336558935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.